Csapat

Csapat

Csapatunkat 2011-ben alapította Horváth Lajos azzal a céllal, hogy segítse a tehetséges magyar motocross versenyzők pályafutását. Az első években a Magyar Motorsport Szövetség által szervezett hazai bajnokságban és kupasorozatokban vettünk részt eredményesen, majd a hazai sikerekre alapozva 2013-tól kezdődően a nemzetközi mezőnyben is megmutattuk magunkat. Az osztrák és a cseh nemzeti motocross bajnokságban valamint a közép-kelet-európai régióban élversenyzőink meghatározó szereplői a sportéletnek, Németországban a 2 órás terepversenyek (Cross Country) világában értünk el fényes sikereket.

A HTS Team nem csak egy csapat. Ez egy rendszer, ami segítséget nyújt a hazai tehetségek felfedezésében, kinevelésében, és fejlődésében. Eltökélt célunk, hogy európai színvonalon képvislejük a sportot a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. Versenyzőinket folyamatosan képezzük, szeretnénk ha a pályán és azon kívül is megállnák a helyüket. Rendszeres résztvevői vagyunk a hazai híradásoknak. Eredményeinkkel és megjelenéseinkkel magas színvonalon képviseljük támogatóinkat és Magyarországot.

 

Kiemelt eredményeink

2016:

Szuperkrossz Európa-bajnok 85cc (Kovács Ádám Zsolt)
Cseh motokrossz bajnok 85cc (Kovács Ádám Zsolt)
Élsport MX1 magyar bajnok (Szvoboda Bence)
Élsport MX2 magyar bajnok (Varga Imre)
Utánpótlás MX2 magyar bajnok (Varga Imre)

2015:

Élsport MX1 magyar bajnok (Szvoboda Bence)
Élsport MX2 magyar bajnok (Hugyecz Erik)
Élsport magyar csapatbajnok (Németh, Hugyecz, Szvoboda)
Cross Country német bajnok (Németh Kornél)

2014:

Élsport MX1 magyar bajnok (Németh Kornél)
Élsport magyar csapatbajnok (Németh, Szvoboda, Déczi)
Utánpótlás MX2 magyar bajnok (Varga Imre)
85ccm magyar bajnok (Kiss Márk)
85ccm Nyugat Kupa győztes (Kiss Márk)
Cross Country német bajnok (Németh Kornél)

2013:

Élsport MX1 magyar bajnok (Németh Kornél)
Élsport MX2 magyar bajnok (Szvoboda Bence)
Élsport magyar csapatbajnok (Németh, Szőke, Déczi)
MX1 Nyugat Kupa győztes (Kerese Gábor)
MX2 Nyugat Kupa győztes (Ragats Roland)
Cross Country német bajnok (Németh Kornél)
Az Év Magyar Motorversenyzője (Németh Kornél)

2012:

Élsport MX1 magyar bajnok (Szőke Márk)
Élsport MX2 magyar bajnok (Szvoboda Bence)
Élsport magyar csapatbajnok (Szvoboda, Szőke, Déczi, Varga)
MX1 Nyugat Kupa győztes (Kerese Gábor)
85ccm Nyugat Kupa győztes (Varga Imre)
Az Év Újonca - SuperEnduro világbajnokság (Németh Kornél)

 

HORVÁTH LAJOS
tulajdonos

Az üzleti életben már bizonyított, most a motokrosszban kíván maradandót alkotni ugyanazzal a profizmussal és elhivatottsággal, mellyel fuvarozó cégét is irányítja. A sport iránt maximálisan elkötelezett, de számára nem adatott meg, hogy versenyző váljon belőle, ezért csapattulajdonosként maximális támogatást kíván nyújtani versenyzőinek.

e-mail: horvath.lajos@htstrans.hu

 

 

 

 


NAGY NORBERT

csapatvezető

Gyermekkorától kezdve a motokrossz szerelmese. Az elmúlt években újradefiniálta a hazai motokrossz-tartalomgyártást. Ír, fotóz, filmez. 2010-ben, 2011-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2016-ben a MAMS motokrossz szakágvezetése különdíjjal jutalmazta munkásságát. A csapat médiamegjelenésein túl a csapat napi operatív feladatainak elvégzése, valamint a partnerekkel való kapcsolattartás, illetve új szponzorok akvirálása is a kompetenciájába tartozik.

e-mail: info@htsteam.com
mobil: +36 30 256 82 77

AZ OLDALON MINDEN TARTALOM A © TEAM HTS KTM TULAJDONÁBAN ÁLL
Designed by sweet home © Copyright 2013