MXOB: Dupla győzelem Foktőn

MXOB: Dupla győzelem Foktőn

2017. június 11.

Tovább nőtt a bajnokságban élen álló versenyzőink előnye a nyári szünet előtt. Varga és Hugyecz is győzött a harmadik fordulón.

A nehéz szezonkezdés után versenyzőink kezdik megtalálni bajnoki formájukat. Foktőn ugyan még nem láthattunk olyan produkciókat, amikre tudjuk, hogy képesek, de már közel vagyunk a megoldáshoz. A pálya mindenki számára új volt, most debütált a bajnoki sorozatban. Az első edzés a körülményekkel való ismerkedéssel telt. Nem volt cél azonnal megfutni a leggyorsabb időket. Hugyecz Erik (#140) a harmadik, Varga Mimó (#989) a hatodik, Kiss Márk (#515) a tizedik időt jegyezte.

A kvalifikációra tartogattuk a puskaport. A tétre menő időmérőn mindig szélvészgyors Hugyecz most is bizonyította, hogy egy körön nincs nála jobb versenyző a mezőnyben. Nyolc tizeddel ment gyorsabbat Vargánál, ami versenynap egyik legnagyobb meglepetésének számított. Mármint Mimó második helye, aki 250 köbcentis motorral a 450 köbcentis mezőny nagy részét mögé utasította, kategóriájában pedig kimagaslott. Kissnek ezúttal sem ment, nem találta a pálya ritmusát. Abszolútban a kilencedik időt futotta, ami viszont a kategóriájában, az MX2-esek között a második helyet jelentette.

A pálya előkészítése nagyon véleményesre sikerült a futamokra. Úgy meglocsolták, hogy a nyári kánikulában nyakig sárosak lettek a motorosok. Ez volt a kisebbik baj. A fékezési és kigyorsítási szakaszok eláztatásával viszont az előzési pontok eltűntek. Aki előzni akart és letért az ideális ívről, kicsúszott alóla a motor, ez pedig a futam összképének ártott leginkább. Egy idő után már senki sem próbálkozott az előzéssel, beálltak vonatozni a versenyzők.

Bajnoki éllovasaink: Varga Mimó és Hugyecz Erik
(további fotók a cikk melletti galériában)

Az első futamban Mimónak ez lett a veszte. A vonatozás. Két-három 450-es versenyzővel küzdött, de nem talált tiszta előzési pontot, így hiába volt gyorsabb náluk, utánuk kullogott. Persze, az MX2-es első helyezése egy pillanatig nem forgott veszélyben, de neki már nem a saját géposztályával kell versenyezni, hanem a mezőny elejével. Mikor előzni próbált, elhasalt, így inkább biztosra ment, és a második futamra tartalékolt. Eriknek is a saras talaj tett be. Kétszer is elfeküdt, ez pedig a győzelmébe került, második helyen végzett. Márk ennél rosszabbul járt. Két komolyabb bukás után a futam feladása mellett döntött.

A második futamra sokat száradt a pálya, így a mezőny összképe is átrendeződött. Hugyecz, miután megvívta a maga csatáját a szlovák Simkóval, ellépett az üldözőktől, és a saját iramában vezette a mezőnyt. Mimó, egy jól sikerült rajttal sokáig tartotta a második helyet, amit végül a mezőny hátsó traktusából felzárkózó Simko elvett tőle, de a harmadik pozíció így is stabilan megvolt neki. Azt mondani sem kell, hogy az MX2-es különértékelését újra nagy előnnyel nyerte. Márknak sehogy sem akart ez a nap összejönni, az abszolút kilencedik helyen motorozott, ami az MX2-esek között a harmadik helynek felelt meg (az MX Open és az MX2 kategória egy futamban indul, de külön értékelik őket). A futam utolsó köreire Simkó megközelítette Eriket, ám előzni már nem maradt ereje, így a jobb második futamban nyújtott teljesítménnyel Erik nyerte ezt a fordulót. Ráadásul a leintés után kiderült, hogy az első körös összecsapása során letörött a váltókarja (lásd: borító fotó), így harmadik fokozatban ragadt motorral teljesítette a fél órás futamidőt.

A nyári szünet előtt stabilizálódott éllovasaink pozíciója a bajnokságban. Az Open kategóriában Erik előnye 12 pontra, Mimóé 18 pontra nőtt. Az első futam feladása sokba került Márknak, stabil második helyezését elveszítette az MX2-es kiírásban, ketten is meg tudták őt előzni, ezért maradéktalanul nem lehetünk elégedettek a foktői teljesítményünkkel.

 

VERSENYZŐINK NYILATKOZATAI:

A magyar bajnokság legközelebb szeptember 10-én folytatódik, addig nemzetközi versenyeken bizonyíthatnak versenyzőink.

Összetett végeredmény Foktő, MX Open:
1. Hugyecz Erik, 47 pont
2. Tomas Simko, 47 pont
3. Peter Hudak, 36 pont
4. Szőke Márk, 36 pont
5. Déczi Balázs, 36 pont

Az MX Open bajnokság állása 3 forduló után:
1. Hugyecz Erik, 134 pont
2. Szőke Márk, 122 pont
3. Déczi Balázs, 102 pont
4. Pergel Márk, 93 pont
5. Peter Hudak, 83 pont

Összetett végeredmény Foktő, MX2:
1. Varga Imre, 50 pont
2. Ragats Roland, 44 pont
3. Kruss Károly, 38 pont
4. Michael Jerolijevic, 34 pont
5. Lévai Csaba, 31 pont

8. Kiss Márk, 20 pont

Az MX2-es bajnokság állása 3 forduló után:
1. Varga Imre, 134 pont
2. Ragats Roland, 116 pont
3. Kruss Károly, 114 pont
4. Kiss Mark, 101 pont
5. Lévai Csaba, 88 pont

 

PARTNEREINK A 2017-ES SZEZONBAN

Galéria

AZ OLDALON MINDEN TARTALOM A © TEAM HTS KTM TULAJDONÁBAN ÁLL
Designed by sweet home © Copyright 2013